2017. április 1.
2017. április 1.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ

TARTALOM

1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
4. oldal
klasszikusaink
3. oldal
gondolatok
A MEK-ről letölthető művek
Munkatársaink Honlapjai
Íróasztalomnál gondgyötörten ülök,
és merőn bámulom az üres papírt,
elakadt sorok zsibonganak fejemben,
és kínlódik néhány társra váró rím
a kérdésen: mit keres a múltunkban korunk,
mért idézi újra az elföldelt kínt?

Az emlékek között hasztalan turkálok,
a gondolatok úgy zúgnak fejemben,
ahogy kagylóban a tenger üzenete.
Talán egy boldogabb kor dalát keresem?
Ám ha a jelenben nyomát sem találom,
a rossz időket jónak hogyan fessem?

Azt a kételyt, amit a lelkek mélye rejt,
nekem kellene felhoznom a fényre?
Megfejthetem-e az okot s okozatát?
Egymagam kiállhatok-e a végre,
mikor a sokaságból én csak egy vagyok,
kit bár legyőztek, de lázadni merne?

Választ keresve harcolok önmagammal,
tépelődve kérdem: mit törődsz vele?
Ha lelked szárnyalhat végtelen tereken,
akkor szíved mért nem törődik bele?
Bármit teszel, úgyis a puszta semmi int,
hiszen körülvesz az alázat csöndje.

Segíts, testvér, mondd el nekem, hogyan bírod
ezt a szentséges, nagy nemzeti önzést?
A türelmedért te lehetsz korunk hőse,
vagy mint mazochista, érdemelsz feddést?
Ha tűröd, hogy fát vágnak görnyedt hátadon,
változáshoz közönyöd édeskevés.

Szeicz János
Kérdések válaszok nélkül

Molnár Jolán
Szellem a palackban
Hiába, most már csak annyi ugrik be a
forradalomról, hogy a forraló susog.
Ínyre keserülnek az ázott tea
ízében oldott március idusok.
Fölösleges ide tömegjelenet,
ha már sípolni se engedik a gőzt,
és elkarámozzák a lét-tereket.
Maradnak csőgörények és gázszerelők
a lakberendezett villák prolijai.
Pedig a jus murmurandi ősi szelep,
ezek palackba dugaszolják ma is
a halvány szellentésnyi népszellemet.

2017. március

Éjjel a pocsolyákon szél-járőr lépte reccsen.
Utolsó bástyáján őrt áll a fagy veteránja,
de fény-felderítők jelentik: túlerő nincsen.
Piros vértű nappal a zord éjt kardélre hányja.
Mocorog az avar, zöldre feni magát a fű.
Felkelnek a fák kipattanó rügy-lázadással.
Aki él, az ünnepel, e forradalomhoz hű.
Nem hisz hótakaróban, hisz a tél meglop és csal:
nem csak betakar, de eltakar, belénk fagyasztott
gazságai a rejtegető földbe szívódnak.
Hangyahad bolydul, madársereg cserreg. Fogyasztott
a lét. Most próbálja helyrehozni, de a holtak,
levert forradalmak magja ki fog-e csírázni?
Szemünkön át befénylik-e ismét a fejünkbe?
Hazám: sok marhának akar pár kolomp diktálni!
Kérlek, köszöntsd a tavaszt! A lelkekbe engedd be!

Nagy Antal Róbert
Tavaszváró
Hetven éves trotty lettem én,
szalajtott senkiházi,
kit nem pártol celeb remény,
s hogy élek, gyatra mázli.

Kávéházba sose megyek,
ott írogatni drága.
Sehol senkit meg nem lepek,
zord a költő világa:

csak a semmin, ha még mereng,
nem vágyik feladatra,
jövője nincs, múltja dereng,
mit hurcol: sorsa sanda;

teszik, veszik, hogyha beteg,
élők között felesleg,
diplomája három ketyeg,
okos nem, jó ha szebb lett. – –

Ízlésből a vers kikopott,
mindenkit űz az élet.
Panaszkodni bice dolog,
a vers jön s szerteszéled.

Senkiről sincs jó vélemény,
költőkről nem különben.
Hátul álljon, aki szegény,
ott is sunyítva csöndben.

Szétszóratja a hamvait,
neki nyűg a koporsó,
nemzetnek most sem halna itt,
csak ki élt, mint utolsó. –

Régen sem volt sokkal különb
a költő-születésnap.
Regulázott a szó, a csönd,
író ma egy se csélcsap.


Asperján György
Születésnapomra
„Nagy pohárból is
kicsit kortyolni.
-Ez is szabadság!”
              (Fodor Ákos:Is)

Megállsz a harmadik pohárnál,
habár harminchoz volna kedved,
körötted bujtogatva ágál
kórusa részeg korhelyeknek.
„Igyál! Kupád miránk emeljed!
Van bőven bor – s nálunk a csap!
Szabad ma oly sokat vedelned,
amennyit bírsz – így vagy szabad!

Szabad leráznod annyi meggyet,
amennyi megtermett a fádon,
jogodban áll mindet megenned,
ha végül is befér a szádon.
Túlgázolhatsz minden határon,
hisz magad szabsz határokat,
nem fékezhet béklyó, sem járom,
de korlát sem. Így vagy szabad,!”



Baranyi Ferenc
Ballada-féle az önmérsékletről

A homlokunkra ráncot írt az emlék,
sajgó sebekre kéklő folt fagyott.
Szemünkre folyt magányos, téli esték
zsebükbe gyűrnek minden csillagot.

Beszélni fáj, fullaszt sok volt ígéret,
a csend komor, de gúnyosan nevet.
Sóhajtozunk, hogy álmunk semmivé lett,
s féljük, ha néz a lelkiismeret.

Mégis hiszünk, és megszületnénk újra,
időnk rabolta oly sok tévedés.
Vigaszt keresni kőbevésett múltra,
jövőnkre nézve meglehet, kevés.
Kolev András
Mégis hiszünk
Van valahol egy ország,
túl a párnáimon,
egy felfedezett holtág.
Utcáit járom titkon.

Éjjelente ifjan, s nevetve
csillagfényes égen,
valóságom messzire feledve
boldogságom elérem.

Nagy ez az ország,
végigér a takaróm alatt.
Óriás vekni, és nem morzsák,
a szerelemfalat.

Lepedőmön manóházak,
s tündérek szárnya lebben.
Itt születik a jóságnak
kicsiny magja lelkemben.

Van valahol egy ország,
túl álom-izzadt téren,
s mint valóságmentes valóság,
fénylik sötét éjben.

Szegő Judit
Van egy ország túl a párnáimon
fényteremtés sarjad, és bezárul,
ma rügy, holnap rím nő a virágból,

átzuhan  a ritmus puha testén,
s ha másképp, ahogyan én szeretném,

bent a varázslat  szétfoszlik lomhán,
a kép, ami a szó mögött motoszkál

szétszórt fénycserép,  élőben a holt,
elhagy,  élhetek,  mint egy kirabolt

hír nélküli ház,  dűne, sivatag,
értelmetlen láz,  fakón, mint a nap

tüze, ha beköszönt a tél;  hát ne
remélj ma sokat, nem örömzene

szól a húrokon, ma én beszélek,
suta szavak fecsegnek a szélnek,

de tavasz nyílik, ha teszik, ha nem,
az élet ízét benne keresem

Koosán Ildikó
Tavasz
Amint ott ballagott az erdőszélen, egyszer csak mintha a nádasból lépett volna elő, ott termett előtte a Szabó Saci üde fiatalon, fülig érő szájjal, a fenekére simuló alig szoknyában. Valahogy úgy, ahogy negyven éve utoljára látta. Észveszejtően csinos, kívánatos volt, bár egy kicsit furcsán hatott a lábán a fél lábszárig érő fűben a magas sarkú cipő. No, de mindig olyat hordott, miért pont most váltott volna strandpapucsra? És miért éppen strandpapucsra? Világéletében utálta a papucsot. Azt mondta, az a férfiaknak való, hogy abban szolgálják ki az asszonyokat.
Furcsa. Mégis csak furcsa ez az egész szituáció, hiszen az erdő a falu egyik végén van, a tó meg a másikon.
T. Ágoston László
Mint a Tolsztoj…
Az ablak előtt madáretető.
Nem egy, hanem három. Degeszre
napraforgómag, köles van benne,
s hogy senki ne legyen kizárva,
a hármas ablak párkánya is
kész már a lakomára.

Az év madara nem hiába stiglic,
jönnek csapatban enni, ahogy illik,
de lám ez a madár,
mindenki mást a bőségből kizár.

A cinke félve menekül,
még a veréb is kikerül
minden helyet,
ahol stiglic csipdes szemet.

De lám, akár az emberek…
ha belekötni nem lehet
madárba másba,
testvéreiket is kizárva,
egyesek a magkupac tetején ülnek,
míg mások éhen elrepülnek…

Az év madara. Szép, de jómadár.
Magyar madárnak mondanám ma már.


Kamarás Klára
Madáretető
Ez lomha vég, vagy szende kezdet?
A hullámok a partig kigörögnek
s mi fodrozott, békén elsimul.

Kövek között rohad a múlt,
a sirálytetem már éppen csak sirály,
röptének íve, amint vijjogva tovaszállt

szánalmas, mint a betonba vésett
Éva, szeretlek! – János.
Elsétálok fölötte, kopott betűje halálos.

A Nap is az égen túl vörösre érett,
az ár dőrén a partra hajlik,
kutatom, még mindig mi tart itt?

A hullám egyre csillog, loccsan,
a volt hús szétmállik cafattá,
a járdában a szerelem kilobban,

s a vad jelen átváltozva szavakká
idegek mélyére hatolva
süllyed az emlékeknek fönntartott pokolba.




Lehoczki Károly
Parti sétányon
Ráérő időd megtűrt vendége vagyok,
mint télvízben kizárt kutya a küszöbön,
hálásan az ajtórésen kiszökő melegért,
s néha egy jutalom jó falat az örömöm.

Nem érzem már a tavasz hívogató mámorát,
a nyár tüze fagyott csontokat gyógyít,
az ősz avar szőnyegben ad rejteket,
jég-télben érzéketlen kóbor kutya sántít.

Kisimult a lázadások vad dühe,
ha voltak bűnök, régen elévültek,
nincs számvetés, most mi értelme lenne,
mindegy már, hogy szerettek vagy gyűlöltek.

Még illatod érzem, még hangod hallom,
érted vállalom ezt a kínzó gyötrelmet,
küszöbödre hajtom fejem, majd kilépsz,
érintésed vágyom, létemnek te adsz értelmet.
Tiszai P. Imre
KÜSZÖBÖDÖN
Szétfolyt a bor a kancsóból:
füle s oldala is csorba.
Belesüllyedt e vénember
az örök földi nyomorba.
Morog erre, morog arra,
halkan, legbelül szorongva:
Az én időmben a világ,
nem volt ennyire goromba!

Mert nem őrizték akkor még
lánccal s lakattal a széket,
a szomszédék cigánya is,
rajta, vígan heverészett.
Nem volt ily perzselő a nyár,
a napot én bátran faltam,
fák között is friss szellő járt,
amíg fagylaltomat nyaltam.

Szpréje nem volt a rendőrnek,
huligánnak sem volt kardja,
az ily elesett-vén sem volt,
ennyire-nagyon leszarva.
Városomban, lakhelyemen,
ismertek legalább százan,
kétkeziként megbecsülten,
mindig emelt fővel jártam.

Akkoriban minden francra
nem rappeltek még a népek:
kiskocsmában hunyorogtak
bortól, füsttől, a zenészek.
S énekeltek erős hangon,
csak úgy zengett ott a bordal.
Nem úgy mint ahogy mostanság:
szájdob, egyetlen akkorddal.

Mostanára már, nehezen
és csak nehéz szóval bírom.
Okosságaim épp ezért,
jobb ha zárt pofával sírom.
S ha nem kell nekik a dumám,
mert két fülük be van varrva,
letojom vállrándítással:
Én, (ki szerintük) Vén Marha.

Pest-Buda 2015. szeptember 13-16.

Elkülönültem. A díszletek
között lakik a csend, a néma
titok, a por, s hej, mennyi csók,
míg újra fel nem veri a szégyen,
egy feltámadt méregkeverő,
egy jövő lator a pénzváltók
között, egy  hitetlen Tamás…

Már vágják az erdőt, a domb
fakul, minden kivágott törzs
egy stáció, egy korbács,- nem
árt a  tűrt  fegyver, a gyalázat-
ha szemben állsz magaddal,
a  törvény minden szava vád,
szégyen és árulás …!

M. Laurens
AKKORIBAN...
Rada Gyula
Elkülönülten
A. Turi Zsuzsa: Szakítás
Bárdos László: Többes út
Bodó Csiba Gizella: Telihold
Bokros Márta: Ébredés
Debreczeny György: milyen jó
Dél Tamás: Az egészség ára
Demeter Zsolt: Siculicidium
Fetykó Judit:
Berti meg azok a dolgok…
Fövényi Sándor: Szanálás
G. Ferenczy Hanna: Kikötö
Hajdu György: Két négysoros
Kajuk Gyula: A piros vödör
Király Gábor: A pásztoróra
Kő-Szabó Imre: Eltérő páros
Köves József: Trunk Tíbor házassága
Lelkes Miklós:
A szitakötők mind vadászni mentek...
Nógrádi Gábor: Húsvéti bárány
Nyakó Attila: Húsvét a körúton
Péter Erika: Eltékozolt lapok
Pethes Mária: Amikor
Pethő N. Gábor: A szorongás
Soós József: Hajnal a Kerka parton
Thamássy Nagy Géza: Töröm a pálcát
Végh Sándor:
Az elveszett gyermekek sorsa
Asperján György rovata
Szabó Lőrinc
versek
Olvasóink figyelmébe: Az Internet Explorer a legalkalmasabb böngésző a Kaláka olvasásához.
Ajánlott Honlapok
MOZART
Piano concerto No: 9
Andantino
Csepeli Szabó Béla
Intuició

Nincs rezdülés, amelyre ne figyelnék,
legyen bár látható, vagy láthatatlan,
hogy megszülessék lelkünkben a Dallam,

át kell élnünk a Mindenség Szerelmét.

1924-2013
...........