2017. április 1.
2017. április 1.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ

TARTALOM

1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
4. oldal
klasszikusaink
3. oldal
gondolatok
A MEK-ről letölthető művek
Munkatársaink Honlapjai
Íróasztalomnál gondgyötörten ülök,
és merőn bámulom az üres papírt,
elakadt sorok zsibonganak fejemben,
és kínlódik néhány társra váró rím
a kérdésen: mit keres a múltunkban korunk,
mért idézi újra az elföldelt kínt?

Az emlékek között hasztalan turkálok,
a gondolatok úgy zúgnak fejemben,
ahogy kagylóban a tenger üzenete.
Talán egy boldogabb kor dalát keresem?
Ám ha a jelenben nyomát sem találom,
a rossz időket jónak hogyan fessem?

Azt a kételyt, amit a lelkek mélye rejt,
nekem kellene felhoznom a fényre?
Megfejthetem-e az okot s okozatát?
Egymagam kiállhatok-e a végre,
mikor a sokaságból én csak egy vagyok,
kit bár legyőztek, de lázadni merne?

Választ keresve harcolok önmagammal,
tépelődve kérdem: mit törődsz vele?
Ha lelked szárnyalhat végtelen tereken,
akkor szíved mért nem törődik bele?
Bármit teszel, úgyis a puszta semmi int,
hiszen körülvesz az alázat csöndje.

Segíts, testvér, mondd el nekem, hogyan bírod
ezt a szentséges, nagy nemzeti önzést?
A türelmedért te lehetsz korunk hőse,
vagy mint mazochista, érdemelsz feddést?
Ha tűröd, hogy fát vágnak görnyedt hátadon,
változáshoz közönyöd édeskevés.

Szeicz János
Kérdések válaszok nélkül

Jóna Dávid
Örvényben
Molnár Jolán
Szellem a palackban
Hiába, most már csak annyi ugrik be a
forradalomról, hogy a forraló susog.
Ínyre keserülnek az ázott tea
ízében oldott március idusok.
Fölösleges ide tömegjelenet,
ha már sípolni se engedik a gőzt,
és elkarámozzák a lét-tereket.
Maradnak csőgörények és gázszerelők
a lakberendezett villák prolijai.
Pedig a jus murmurandi ősi szelep,
ezek palackba dugaszolják ma is
a halvány szellentésnyi népszellemet.

2017. március

Éjjel a pocsolyákon szél-járőr lépte reccsen.
Utolsó bástyáján őrt áll a fagy veteránja,
de fény-felderítők jelentik: túlerő nincsen.
Piros vértű nappal a zord éjt kardélre hányja.
Mocorog az avar, zöldre feni magát a fű.
Felkelnek a fák kipattanó rügy-lázadással.
Aki él, az ünnepel, e forradalomhoz hű.
Nem hisz hótakaróban, hisz a tél meglop és csal:
nem csak betakar, de eltakar, belénk fagyasztott
gazságai a rejtegető földbe szívódnak.
Hangyahad bolydul, madársereg cserreg. Fogyasztott
a lét. Most próbálja helyrehozni, de a holtak,
levert forradalmak magja ki fog-e csírázni?
Szemünkön át befénylik-e ismét a fejünkbe?
Hazám: sok marhának akar pár kolomp diktálni!
Kérlek, köszöntsd a tavaszt! A lelkekbe engedd be!

Nagy Antal Róbert
Tavaszváró
Hetven éves trotty lettem én,
szalajtott senkiházi,
kit nem pártol celeb remény,
s hogy élek, gyatra mázli.

Kávéházba sose megyek,
ott írogatni drága.
Sehol senkit meg nem lepek,
zord a költő világa:

csak a semmin, ha még mereng,
nem vágyik feladatra,
jövője nincs, múltja dereng,
mit hurcol: sorsa sanda;

teszik, veszik, hogyha beteg,
élők között felesleg,
diplomája három ketyeg,
okos nem, jó ha szebb lett. – –

Ízlésből a vers kikopott,
mindenkit űz az élet.
Panaszkodni bice dolog,
a vers jön s szerteszéled.

Senkiről sincs jó vélemény,
költőkről nem különben.
Hátul álljon, aki szegény,
ott is sunyítva csöndben.

Szétszóratja a hamvait,
neki nyűg a koporsó,
nemzetnek most sem halna itt,
csak ki élt, mint utolsó. –

Régen sem volt sokkal különb
a költő-születésnap.
Regulázott a szó, a csönd,
író ma egy se csélcsap.


Asperján György
Születésnapomra
„Nagy pohárból is
kicsit kortyolni.
-Ez is szabadság!”
              (Fodor Ákos:Is)

Megállsz a harmadik pohárnál,
habár harminchoz volna kedved,
körötted bujtogatva ágál
kórusa részeg korhelyeknek.
„Igyál! Kupád miránk emeljed!
Van bőven bor – s nálunk a csap!
Szabad ma oly sokat vedelned,
amennyit bírsz – így vagy szabad!

Szabad leráznod annyi meggyet,
amennyi megtermett a fádon,
jogodban áll mindet megenned,
ha végül is befér a szádon.
Túlgázolhatsz minden határon,
hisz magad szabsz határokat,
nem fékezhet béklyó, sem járom,
de korlát sem. Így vagy szabad,!”



Baranyi Ferenc
Ballada-féle az önmérsékletről

A homlokunkra ráncot írt az emlék,
sajgó sebekre kéklő folt fagyott.
Szemünkre folyt magányos, téli esték
zsebükbe gyűrnek minden csillagot.

Beszélni fáj, fullaszt sok volt ígéret,
a csend komor, de gúnyosan nevet.
Sóhajtozunk, hogy álmunk semmivé lett,
s féljük, ha néz a lelkiismeret.

Mégis hiszünk, és megszületnénk újra,
időnk rabolta oly sok tévedés.
Vigaszt keresni kőbevésett múltra,
jövőnkre nézve meglehet, kevés.
Kolev András
Mégis hiszünk
Van valahol egy ország,
túl a párnáimon,
egy felfedezett holtág.
Utcáit járom titkon.

Éjjelente ifjan, s nevetve
csillagfényes égen,
valóságom messzire feledve
boldogságom elérem.

Nagy ez az ország,
végigér a takaróm alatt.
Óriás vekni, és nem morzsák,
a szerelemfalat.

Lepedőmön manóházak,
s tündérek szárnya lebben.
Itt születik a jóságnak
kicsiny magja lelkemben.

Van valahol egy ország,
túl álom-izzadt téren,
s mint valóságmentes valóság,
fénylik sötét éjben.

Szegő Judit
Van egy ország túl a párnáimon
fényteremtés sarjad, és bezárul,
ma rügy, holnap rím nő a virágból,

átzuhan  a ritmus puha testén,
s ha másképp, ahogyan én szeretném,

bent a varázslat  szétfoszlik lomhán,
a kép, ami a szó mögött motoszkál

szétszórt fénycserép,  élőben a holt,
elhagy,  élhetek,  mint egy kirabolt

hír nélküli ház,  dűne, sivatag,
értelmetlen láz,  fakón, mint a nap

tüze, ha beköszönt a tél;  hát ne
remélj ma sokat, nem örömzene

szól a húrokon, ma én beszélek,
suta szavak fecsegnek a szélnek,

de tavasz nyílik, ha teszik, ha nem,
az élet ízét benne keresem

Koosán Ildikó
Tavasz
Amint ott ballagott az erdőszélen, egyszer csak mintha a nádasból lépett volna elő, ott termett előtte a Szabó Saci üde fiatalon, fülig érő szájjal, a fenekére simuló alig szoknyában. Valahogy úgy, ahogy negyven éve utoljára látta. Észveszejtően csinos, kívánatos volt, bár egy kicsit furcsán hatott a lábán a fél lábszárig érő fűben a magas sarkú cipő. No, de mindig olyat hordott, miért pont most váltott volna strandpapucsra? És miért éppen strandpapucsra? Világéletében utálta a papucsot. Azt mondta, az a férfiaknak való, hogy abban szolgálják ki az asszonyokat.
Furcsa. Mégis csak furcsa ez az egész szituáció, hiszen az erdő a falu egyik végén van, a tó meg a másikon.
T. Ágoston László
Mint a Tolsztoj…
Az ablak előtt madáretető.
Nem egy, hanem három. Degeszre
napraforgómag, köles van benne,
s hogy senki ne legyen kizárva,
a hármas ablak párkánya is
kész már a lakomára.

Az év madara nem hiába stiglic,
jönnek csapatban enni, ahogy illik,
de lám ez a madár,
mindenki mást a bőségből kizár.

A cinke félve menekül,
még a veréb is kikerül
minden helyet,
ahol stiglic csipdes szemet.

De lám, akár az emberek…
ha belekötni nem lehet
madárba másba,
testvéreiket is kizárva,
egyesek a magkupac tetején ülnek,
míg mások éhen elrepülnek…

Az év madara. Szép, de jómadár.
Magyar madárnak mondanám ma már.


Kamarás Klára
Madáretető
Ez lomha vég, vagy szende kezdet?
A hullámok a partig kigörögnek
s mi fodrozott, békén elsimul.

Kövek között rohad a múlt,
a sirálytetem már éppen csak sirály,
röptének íve, amint vijjogva tovaszállt

szánalmas, mint a betonba vésett
Éva, szeretlek! – János.
Elsétálok fölötte, kopott betűje halálos.

A Nap is az égen túl vörösre érett,
az ár dőrén a partra hajlik,
kutatom, még mindig mi tart itt?

A hullám egyre csillog, loccsan,
a volt hús szétmállik cafattá,
a járdában a szerelem kilobban,

s a vad jelen átváltozva szavakká
idegek mélyére hatolva
süllyed az emlékeknek fönntartott pokolba.




Lehoczki Károly
Parti sétányon
Ráérő időd megtűrt vendége vagyok,
mint télvízben kizárt kutya a küszöbön,
hálásan az ajtórésen kiszökő melegért,
s néha egy jutalom jó falat az örömöm.

Nem érzem már a tavasz hívogató mámorát,
a nyár tüze fagyott csontokat gyógyít,
az ősz avar szőnyegben ad rejteket,
jég-télben érzéketlen kóbor kutya sántít.

Kisimult a lázadások vad dühe,
ha voltak bűnök, régen elévültek,
nincs számvetés, most mi értelme lenne,
mindegy már, hogy szerettek vagy gyűlöltek.

Még illatod érzem, még hangod hallom,
érted vállalom ezt a kínzó gyötrelmet,
küszöbödre hajtom fejem, majd kilépsz,
érintésed vágyom, létemnek te adsz értelmet.
Tiszai P. Imre
KÜSZÖBÖDÖN
Szétfolyt a bor a kancsóból:
füle s oldala is csorba.
Belesüllyedt e vénember
az örök földi nyomorba.
Morog erre, morog arra,
halkan, legbelül szorongva:
Az én időmben a világ,
nem volt ennyire goromba!

Mert nem őrizték akkor még
lánccal s lakattal a széket,
a szomszédék cigánya is,
rajta, vígan heverészett.
Nem volt ily perzselő a nyár,
a napot én bátran faltam,
fák között is friss szellő járt,
amíg fagylaltomat nyaltam.

Szpréje nem volt a rendőrnek,
huligánnak sem volt kardja,
az ily elesett-vén sem volt,
ennyire-nagyon leszarva.
Városomban, lakhelyemen,
ismertek legalább százan,
kétkeziként megbecsülten,
mindig emelt fővel jártam.

Akkoriban minden francra
nem rappeltek még a népek:
kiskocsmában hunyorogtak
bortól, füsttől, a zenészek.
S énekeltek erős hangon,
csak úgy zengett ott a bordal.
Nem úgy mint ahogy mostanság:
szájdob, egyetlen akkorddal.

Mostanára már, nehezen
és csak nehéz szóval bírom.
Okosságaim épp ezért,
jobb ha zárt pofával sírom.
S ha nem kell nekik a dumám,
mert két fülük be van varrva,
letojom vállrándítással:
Én, (ki szerintük) Vén Marha.

Pest-Buda 2015. szeptember 13-16.

Elkülönültem. A díszletek
között lakik a csend, a néma
titok, a por, s hej, mennyi csók,
míg újra fel nem veri a szégyen,
egy feltámadt méregkeverő,
egy jövő lator a pénzváltók
között, egy  hitetlen Tamás…

Már vágják az erdőt, a domb
fakul, minden kivágott törzs
egy stáció, egy korbács,- nem
árt a  tűrt  fegyver, a gyalázat-
ha szemben állsz magaddal,
a  törvény minden szava vád,
szégyen és árulás …!

M. Laurens
AKKORIBAN...
Rada Gyula
Elkülönülten
A. Turi Zsuzsa: Szakítás
Bárdos László: Többes út
Bodó Csiba Gizella: Telihold
Bokros Márta: Ébredés
Debreczeny György: milyen jó
Dél Tamás: Az egészség ára
Demeter Zsolt: Siculicidium
Fetykó Judit:
Berti meg azok a dolgok…
Fövényi Sándor: Szanálás
G. Ferenczy Hanna: Kikötö
Hajdu György: Két négysoros
Kajuk Gyula: A piros vödör
Király Gábor: A pásztoróra
Kő-Szabó Imre: Eltérő páros
Köves József: Trunk Tíbor házassága
Lelkes Miklós:
A szitakötők mind vadászni mentek...
Nógrádi Gábor: Húsvéti bárány
Nyakó Attila: Húsvét a körúton
Péter Erika: Eltékozolt lapok
Pethes Mária: Amikor
Pethő N. Gábor: A szorongás
Soós József: Hajnal a Kerka parton
Thamássy Nagy Géza: Töröm a pálcát
Végh Sándor:
Az elveszett gyermekek sorsa
Asperján György rovata
Szabó Lőrinc
versek
Olvasóink figyelmébe: Az Internet Explorer a legalkalmasabb böngésző a Kaláka olvasásához.
Ajánlott Honlapok
MOZART
Piano concerto No: 9
Andantino
Csepeli Szabó Béla
Intuició

Nincs rezdülés, amelyre ne figyelnék,
legyen bár látható, vagy láthatatlan,
hogy megszülessék lelkünkben a Dallam,

át kell élnünk a Mindenség Szerelmét.

1924-2013
...........